VI. Csángó Fesztivál

 

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány 2002. február 16-án, hatodik alkalommal rendezte meg az immár hagyományossá vált „Csángó Bált”, melynek fővédnöke Orbán Viktor miniszterelnök volt.

A rendezvény alapvető célja a moldvai és gyimesi csángó magyarok rendkívül régies és páratlanul gazdag népművészetének és hagyományainak bemutatása a hazai és a nemzetközi közönség számára. A szervezők alkalmat kívántak teremteni arra, hogy a közép- és kora újkori magyar és európai kultúra számos elemét máig megőrző csángó magyarok bemutathassák viseleteiket, szokásaikat, zenéjüket és táncaikat színpadi produkció keretében. Ugyanakkor azt is fontosnak tartották, hogy a hagyományos bemutatók mellett a kortárs művészetek eszközeivel is bepillantást nyújtsanak a csángó kultúrába.

A műsor rendező-koreográfusa Diószegi László, koreográfusa pedig Sára Ferenc és Varga Zsuzsa volt.

Az est folyamán hagyományőrző zenészeket, énekeseket és táncosokat láthatott-hallhatott a népes közönség a moldvai Kelgyestről, Külsőrekecsinből, Klézséről, Bogdánfalváról, Magyarfaluból, Pusztinából, Somoskáról, valamint a gyimesi Gyimesközéplokról, Setétpatakáról, Hidegségről, Gyimesfelsőlokról, Görbepatakáról.

Magyarországi közreműködők: Berecz András, Szabó Dániel, Fábri Géza, Kerényi Róbert és Ábrahám Judit, Petrás Mária, a Dresch Quartet, a Tatros és a Zurgó együttes, valamint az Ordasok és a Válaszút néptáncegyüttes táncosai.

A műsort követő, hajnalig tartó táncházban a nézőközönség tevékeny részesévé válhatott e kultúrának megtanulva a csángó magyar táncokat, melyhez a moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok nyújtottak segítséget.

A hajnalig tartó táncházban a nézők is táncosokká váltak.

Sajtóanyag:

Lukács Csaba: Csángó fesztivál hatodszor (Magyar Nemzet, 2002. február 16.)

Kiss Eszter: A csángó hagyomány értékőrző szerepe (Magyar Nemzet, 2002. február 18.)

Kanizsai Andrea: Csángó fesztivál táncházzal (Népszabadság Online 2002. február 16.)

Dokumentumfotók a közösség mindennapjairól
T.E.G.: Csángó bál a Petőfi Csarnokban (Népszabadság Online, 2002. február 18.)