Meghívó

 

Ezúton tisztelettel meghívjuk a Pro Minoritate kisebbségpolitikai folyóirat idei első számának bemutatójára, amelyre 2011. március 21-én, hétfőn, 11 órától a Károli Gáspár Református Egyetem Rektori Hivatala (1091 Budapest, Kálvin tér 9.) tárgyalótermében kerül sor.

A 2011. tavaszi szám két tematikus blokkja: Státusztörvények – elmélet, törvényi keret, gyakorlat, illetve Kisebbségek a visegrádi országokban. A lapszám aktuális témaköreit a jelenlévő szerzők és szerkesztők fogják bemutatni. A bemutatót követő eszmecsere indító szakmai hozzászólását Szarka László történész egyetemi tanár tartja.

A lapbemutató témaköreihez kapcsolódóan a szerkesztők felkérésére „A státusztörvénytől a kedvezményes honosításig” címmel előadást fog tartani Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkár.

Kérjük, tisztelje meg jelenlétével folyóiratunk legújabb számának bemutatóját!

Együtt kérték a magyar állampolgárságot a Tusványos szervezői

 

Sajtóanyag: http://www.helyihirek.hu/index.php?fp=cikk&id=4394&v=fooldal

Meghívó

 

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány tisztelettel meghívja Önt 2004. május 25-én 18.00-ra Duray Miklós „Hazától a Nemzetig” című, a Méry Ratio Kiadónál megjelent könyvének bemutatójára.
A könyvet bemutatja, és a szerzővel beszélget: Orbán Viktor és Csoóri Sándor.

Moderátor:
Sunyovszky Sylvia.

Közreműködik:
Szabó Csilla, énekművész.

Helyszín:
Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), Új Épület, Aula (Budapest, XII. ker., Alkotás u. 44.)

A bemutatót követően a frissen megjelent kötetét az író a helyszínen dedikálja.
Részvételi szándékát, kérjük, május 21-ig jelezze a 06-1-2679450-es telefonszámon, vagy e-mail-ben: promino@mail.datanet.hu

A könyvbemutatóról szóló sajtóanyagok:

Továbbadott gondolatok (gondola.hu, május 26.)

Meghívó

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Budapest Analyses szeretettel meghívja Önt a Budapest Külpolitikai Klub soron következő összejövetelére, melyre 2004. május 13-án (csütörtökön) 19.00-kor kerül sor a Benczúr Ház Dísztermében (cím: 1068 Budapest, Benczúr u. 27.)

A találkozón angol nyelvű előadást tart Keith Mines, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének politikai és katonai ügyekkel foglalkozó tisztségviselője, aki hét hónapig szolgált Irakban a nyugati Anbar tartomány koordinátoraként, amely tartományban találhatók Ramadi és Falludzsa városok is. Az előadás címe: „The Way Forward in Iraq – Hogyan tovább Irakban?”

Részvételi szándékát, kérjük, jelezze a 06-1-2679450-es telefonszámon, vagy e-mail-ben: promino@mail.datanet.hu

Meghívó

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Budapest Analyses szeretettel meghívja Önt a Budapest Külpolitikai Klub soron következő összejövetelére, melyre 2004. április 16-án (pénteken) 18.15-kor kerül sor az ELTE BTK A épület, fszt. 43. előadótermében (Gombocz Terem, cím: 1088 Budapest, Múzeum krt. 4.)

A találkozón Borsi-Kálmán Béla történész-diplomata „Pillanatkép. Két írás a geopolitika tárgyköréből” című – az iraki válságról szóló –, a Nyitott Könyv Kiadónál a közelmúltban megjelent kötetét bemutatja, valamint a szerzővel és az előszót jegyző Fejtő Ferenc történésszel beszélget Bíró Gáspár nemzetközi jogász. A könyvbemutatót követően dedikációra kerül sor, és a külpolitikai klub korábbi rendezvényeihez hasonlóan alkalom nyílik kötetlen társalgásra is.

Részvételi szándékát, kérjük jelezze a 06-1-2679450-es telefonszámon, vagy e-mail-ben: promino@mail.datanet.hu

Autonómia és integráció

Nemzetközi autonómiaügyi értekezlet

 

Szervező:
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

Helyszín:
Szovátafürdő, Románia

Időpont:
2004. április 1-2.

Program

2004. március 31. (szerda)

 

Érkezések, regisztráció

17.00

Könyvbemutató – Hévizi Józsa: Autonómiaformák Magyarországon

20.00

Fogadás

 

2004. április 1. (csütörtök)

10.00

Köszöntés – Házigazda

10.10

Megnyitó – Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke

10.30

Európai autonómiaformák

Moderátor:

Szilágyi Zsolt, parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke

Előadók:

Andreas Gross, az Európa Tanács raportőre (Svájc)
Komlóssy József, a SENCE alelnöke (Svájc)
Christoph Pan, az STIEG elnöke (Dél-Tirol)
Ignasi Guardans, képviselő, Európa Tanács (Katalónia)
Hurst Hannum, nemzetközi jogász professzor (AEÁ)
Gunnar Jansson, az Európa Tanács volt romániai raportőre (Finnország)

13.00

Ebéd

15.00

Autonómia-elképzelések Romániában

Moderátor:

Bodó Barna, politikai elemző, egyetemi tanár

Előadók:

Dr. Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Bakk Miklós, szakértő-publicista
Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke
Ráduly Róbert, parlamenti képviselő
Gabriel Anreescu, politikai elemző, Helsinki Bizottság
Ioana Lupea, publicista, Cotidianul

19.00

Fogadás/vacsora

 

2004. április 2. (péntek)

10.00

Kelet-közép európai autonómiaformák

Moderátor:

Lőrincz Csaba, nemzetközi jogász

Előadók:

Smaranda Enache, a Pro-Europa Liga társelnöke
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi Bizottságának elnöke, Magyarország
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke
Szabó Zsolt, parlamenti képviselő, Liberális Párt – VVD, Hollandia
Eberhard-Wolfgang Wittstock, Romániai Németek Demokratikus Szövetsége

Az értekezletről szóló sajtóanyagok:

Előcsalni a hajlandóságot (transindex.ro, 2004. április 2.)

Autonómia-konferencia kezdődött Szovátán (transindex.ro, 2004. április 1.)

 

Veszélyeztetett örökség – veszélyeztetett kultúrák
A moldvai csángók

Nemzetközi tudományos konferencia

 

Időpont:
Budapest, 2004. március 25–26.

Rendező:
Teleki László Alapítvány

Társrendezők:
IDM (Institut für den. Donauraum)
IRIR (The Romanian Institute for Recent History)
Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány

Helyszín:

a Teleki László Alapítvány székháza, tanácsterem (Budapest, XII. ker. Szilágyi Erzsébet fasor 22/c)

 

A konferencia fővédnöke:

Walter Schwimmer, az Európa Tanács főtitkára

 

Program

2004. március 25.

8.30–9.30 Regisztráció

9.30–10.00 Megnyitó

VASS LAJOS politikai államtitkár (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma)

ARTEMIZA-TATIANA CHISCA (Európa Tanács)

 

A veszélyeztetettség esetei

10.00–10.20 MEINOLF ARENS (München): A római katolikus egyház és az etnikai illetve nyelvi kisebbségek viszonya Kelet-Közép-Európában a 19-20. században.

10.20–10.40 OTILIA HEDESAN (Temesvár): Egy elfelejtett közösség: a Timoc térségi vlahhok

10.40–11.00 IANCU BRAUNSTEIN (Iasi): Moldvai zsidó kisebbség a Moldvai fejedelemségben

11.00–11.20 MARIA BICHESCU (Bukarest): Egy elfeledett cigány deportálás. Baragan 1950-1964

11.20–11.40 Kávészünet

 

Kutatói látószögek

11.40–12.00 MARIUS DIACONESCU (Bukarest): Az olasz miszszionáriusok szerepe a moldvai csángók identitáskrízisének keletkezésében

12.00–12.20 TÁNCZOS VILMOS (Kolozsvár): A moldvai csángók kutatása 1945 után

12.20–12.40 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY (Budapest): Missziók és misszionáriusok a moldvai csángók között

12.40–13.00 Vita

13.00–14.00 Ebédszünet

 

A moldvai csángók kulturális örökségének európai, magyar és román párhuzamai

14.00–14.20 PÁVAI ISTVÁN (Budapest): A moldvai magyar hangszeres zene interetnikus kapcsolatai

14.20–14.40 DOMOKOS MÁRIA (Budapest): A moldvai csángók népdalkincse és Európa

14.40–15.00 Kávészünet

15.00–15.20 MACZALIK ARNOLD (Kolozsvár): Kortárs csángó építészet tartalmi sajátosságairól

15.20–15.40 KATONA EDIT (Budapest): A moldvai csángó magyarok népviseletének interetnikus kapcsolatai

15.40–16.00 Vita

 

Könyvbemutató, kiállítás

16.00–16.30 Moldvai csángó okmánytár (Szerk.: BENDA KÁLMÁN)

16.30–17.00 Kiállítás megnyitó KISS LÓRÁND: A moldvai katolikusok középkori emlékei

17.00 Fogadás

 

2004. március 26.

Helyi társadalom és a modernizáció

9.00–9.20 POZSONY FERENC (Kolozsvár): A moldvai falvak társadalomszerkezetének átalakulása

9.20–9.40 STELU SERBAN (Iasi): Párhuzamok a csángó és a vlah identitástudatban

9.40–10.00 KINDA ISTVÁN (Kolozsvár): Modernizációs stratégiák és az önazonosság választása
10.00–10.20 VITOS KATALIN-MOHACSEK MAGDOLNA (Kolozsvár): Migráció és az új fogyasztási minták a moldvai csángó falvakban

10.20–10.40 Vita

10.40–11.00 Kávészünet

 

A probléma kezelése nemzetállami keretek között

11.00–11.20 VARGA ANDREA (Budapest-Bukarest): A bukaresti és a helyi közigazgatások moldvai katolikus politikája a két világháború között

11.20–11.40 VINCZE GÁBOR (Szeged): Miért nem sikerült a Magyar Népi Szövetség magyar iskolaprogramja

11.40–12.00 BILIBÓK JENŐ (Bákó): A magyar nyelvű oktatás problémái a moldvai csángó falvakban

12.00–12.20 KÁNTOR ZOLTÁN (Budapest): A moldvai csángó problematika az Európa Tanács dokumentumaiban és annak értelmezései.

12.20–12.40 Vita

12.40–14.00 Ebédszünet

 

A moldvai csángók érdekvédelmi törekvései 1989 után

14.00–16.30 Kerekasztal beszélgetés POZSONY FERENC: A moldvai csángók érdekvédelmi törekvései 1989 után című tanulmányról.

Vezeti: DIÓSZEGI LÁSZLÓ

Résztvevők: BÁLINT-PATAKI JÓZSEF, BILIBÓK JENŐ, KÓSA FERENC, NAGY BERCEL, NÉMETH ZSOLT, PORTIK PIROSKA, POZSONY FERENC

 

A konferencián magyar, román, angol szinkrontolmácsolást biztosítunk.

Meghívó

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A Kisebbségekért – Pro Minoriotate Alapítvány és a Budapest Analyses szeretettel meghívja Önt a Budapest Külpolitikai Klub soron következő összejövetelére, melyre 2004. március 8-án (hétfőn) 19.00-kor kerül sor a Benczúr Ház Dísztermében (cím: 1068 Budapest, Benczúr u. 27.) A találkozón angol nyelvű előadást tart Shlomo Avineri, a Jeruzsálemi Héber Egyetem Politológia Tanszékének munkatársa „A közel-keleti válság” címmel.

Az előadás után szeretettel várjuk a helyszíni állófogadásra. Részvételi szándékát, kérjük, jelezze a 06-1-267 94 50-es telefonszámon, vagy e-mail-ben: promino@mail.datanet.hu

Meghívó

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A Budapest Analyses és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szeretettel meghívja Önt a Budapest Külpolitikai Klub következő rendezvényére, amelyen Janusz Bugajski, a washingtoni CSIS (Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Központja) kelet-európai részlegének igazgatója tart előadást „A Putyin-doktrína az új Európában” címmel. Az rendezvényre 2004. február 19-én 19.00-kor kerül sor a Benczúr Ház Dísztermében (cím:1068 Budapest, Benczúr u. 27.), az előadáson angol szinkrontolmácsolást biztosítunk.

Kérjük, hogy részvételi szándékát 2004. február 16-ig jelezze a 06-1-267 94 50-es telefonszámon, vagy e-mailen: promino@mail.datanet.hu

A konferenciáról szóló sajtóanyagok:

Janusz Bugajski: Magyarország belpolitikája hatással van külpolitikájára (gondola.hu, 2004. február 20.)

Kisebbségi önkormányzatiság Európában – autonómiák
Kihívások és tapasztalatok

Konferencia

 

Szervezők:

Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány

Budapest Analyses

 

Időpont:

2003. december 4-5. (csütörtök-péntek)

 

Helyszín:

Danubius Hotel Gellért

 

Programtervezet

December 4., csütörtök:

15:00 A konferencia megnyitása: Vizi E. Szilveszter (a Magyar Tudományos Akadémia elnöke)

 

15:30 I. A kisebbségek jogai és a nemzetközi jog

Moderátor: Gál Kinga (nemzetközi jogász, főtanácsadó, Magyar Tudományos Akadémia)

Előadók:

    • Herczegh Géza (nemzetközi jogász, Hágai Nemzetközi Bíróság)
    • Király Miklós (jogász, egyetemi tanár, ELTE ÁJTK)
    • Martonyi János (Magyarország volt külügyminisztere)
    • Oplatka András (újságíró, Neue Zürcher Zeitung, Svájc)
    • Szász Jenő (Székelyudvarhely polgármestere, Románia)
    • Szilágyi Zsolt (képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének soros elnöke, Nagyvárad)

18:30 Fogadás

 

December 5., péntek:

9:00 II. A közösségi autonómia Nyugat-Európában

Moderátor: Lőrincz Csaba (nagykövet, külügyi főtanácsadó, Magyarország)

Előadók:

    • Joan Vallvé i Ribera (az Európa Parlament képviselője, Katalónia)
    • Christoph Pan (professzor, az Etnikai Csoportok Dél-Tiroli Intézetének igazgatója, Dél-Tirol)
    • Elisabeth Nauclér (az Aland-szigetek-i Adminisztráció vezetője)
    • Leo Neycken (közigazgatási igazgató, Belgiumi Német Közösség Minisztériuma)
    • Scott Greer (tudományos munkatárs, The Constitution Unit, Közpolitikai Iskola, UCL, London)
    • Bába Iván (nagykövet, volt külügyi államtitkár)

 

11:30 Kávészünet

 

11:45 III. Stabilitás és kisebbségi jogok. A közösségi autonómia jövője az átmeneti társadalmakban (Közép- és Kelet-Európa, Délkelet-Európa)

Moderátor: Németh Zsolt (országgyűlési képviselő, a Külügyi Bizottság elnöke)

Előadók:

    • Andreas Gross (az Európa Tanács Politikai Bizottságának raportőre, Svájc)
    • Józsa László (a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke)
    • Schöpflin György (politológus, egyetemi tanár, London)
    • Tőkés László (püspök, Királyhágó-melléki református egyházkerület)

 

13:00 Záróbeszéd: Orbán Viktor (Magyarország volt miniszterelnöke, a Fidesz elnöke)

 

Sajtóanyag:

Orbán Viktor az autonómiáról: belülről kell építkezni (gondola.hu, 2003. december 5.)

Autonómia keresztúton

Konferencia

 

Szervezők:

Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány

Budapest Analyses

 

Időpont: 2003. szeptember 26., péntek

Helyszín: Benczúr Ház, Díszterem (1068 Budapest, Benczúr u. 27.)

Program

09:00

Nyitó előadás: Németh Zsolt (országgyűlési képviselő, a Külügyi Bizottság elnöke)

09:15

I. A megtett út: lépések az autonómia megvalósításáért

Moderál:

Bába Iván (a Fidesz Külügyi Hivatalának vezetője)

Előadók:

Bíró Gáspár (politológus, az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetének docense)
Hódi Sándor (társadalomkutató, az SZ.I. Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet igazgatója, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács tagja)
Toró T. Tibor (az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének ügyvivő elnöke, parlamenti képviselő, RMDSZ)
Brenzovics László (a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke)
Lőrincz Csaba (külügyi főtanácsadó, Magyarország)
Székely István (a Magyar Kisebbség társadalomtudományi folyóirat felelős szerkesztője)
Kántor Zoltán (kutató, Teleki László Intézet)

11:15

Kávészünet

11:30

II. Nemzetközi környezet

Moderál:

Lőrincz Csaba (külügyi főtanácsadó, Magyarország)

Előadók:

Herczegh Géza (nemzetközi jogász, a Hágai Nemzetközi Bíróság bírája)
Gál Kinga (főtanácsadó, Magyar Tudományos Akadémia, nemzetközi jogász, Magyarország)
Schöpflin György (politológus, egyetemi tanár, London)
Korhecz Tamás (a Tartományi, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárság vezetője, Vajdaság)
Eckstein-Kovács Péter (a Szabadelvű Kör elnöke, szenátor, RMDSZ)
Kovács Péter (egyetemi tanár, Miskolci Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem)
Szilágyi Zsolt (a Reform Mozgalom elnöke, parlamenti képviselő, RMDSZ)
Vizi Balázs (nemzetközi jogász, MTA Kisebbségkutató Intézet)

13:30

Fogadás – Pohárköszöntőt mond: Szabó Tibor (a HTMH volt elnöke)

15:00

III. Autonómia-koncepciók: a jövő intézményei

Moderál:

Németh Zsolt (országgyűlési képviselő, a Külügyi Bizottság elnöke)

Előadók:

Duray Miklós (a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke)
Bakk Miklós (egyetemi tanár, BBTE)
Józsa László (a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke)
Kovács Miklós (a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke)

Sajtóanyag:

Pro Minoritate (Duna TV, 2003. szept. 29.)

KERESZTÚTON – Autonómia? A nemzetközi kontextus felemás (Transindex, 2003. szeptember 29.)

A kormány kudarca? (Magyar Nemzet Online, 2003. szeptember 27.)

Kudarcot vallott a kormány határon túli nemzetpolitikája (Magyar Nemzet Online, 2003. szeptember 26.)

A meghátrálás politikája – Németh Zsolt a feltartott kézről, az aradi szoborról és a magyarigazolványról (Heti Válasz)

Veszélyeztetett európai kisebbségi kultúrák az oktatásban

Konferencia

Budapest, 2003. február 21. (péntek)

Helyszín: Benczúr Ház, Dísz terem, 1068 Budapest, Benczúr u. 27.

Szervező: Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány

Fővédnök: Orbán Viktor

Tervezett program

9.00-9.30

Megnyitó
Nyitóbeszédet mond: Pálinkás József, a Professzorok Batthyány Körének elnöke

9.30-11.30

A csángóság oktatási helyzete

Moderátor:

Szilágyi Zsolt (országgyűlési képviselő, RMDSZ)

Előadók:

Lászlóffy Pál István (a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke)
Szép Gyula (az RMDSZ alelnöke)
Florea Alexandru (iskolaigazgató, Klézse)
Bilibók Jenő (a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének alelnöke, tanár, Pusztina)
Pozsony Ferenc (egyetemi tanár, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke)
Komlóssy József (a Society for the Protection of Ethnic and National Minorities alelnöke, Svájc)

   

11:30-13:00

Ebédszünet

13.00-16.00

A veszélyeztetett kisebbségek oktatási esélyei

Moderátor:

Németh Zsolt (országgyűlési képviselő, RMDSZ)

Előadók:

Christoph Pan (professzor, az Etnikai Csoportok Dél-Tiroli Intézetének igazgatója)
Aáry-Tamás Lajos (oktatási jogok biztosa)
Schöpflin György (Jean Monnet professzor, Londoni Egyetem, Nagy-Britannia)
Kötő József (az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke)
Gabriel Andreescu (Helsinki Bizottság, Románia)

Meghívó

A határon túli magyarság népesedési helyzete

Konferencia

 

Budapest, 2002. november 22. (péntek)

Helyszín: Park Hotel Flamenco (1113 Budapest, Tas vezér u. 7.)

Szervező: Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány

Fővédnök: Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke

Program

13.30-14.00

Regisztráció

14.00-14.15

Nyitóbeszédet mond: Ughy Attila, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kurátora

14.15 -15.00

A határon túli magyarság helyzete magyarországi szemszögből

Előadók:

Bálint-Pataki József (a HTMH elnöke)
Németh Zsolt (a Külügyi Bizottság elnöke)

15.00-16.15

A népesedési helyzet és következményei

Moderátor:

Lőrincz Csaba

Előadók:

Veres Valér (szociológus, Románia)
Gyurgyík László (szociológus, Szlovákia)
Fedinec Csilla (kutató, Teleki László Intézet)
Sebők László (kutató, Teleki László Intézet)

16.15-16.35

A Danubius, Corvinus befektetése Szovátán

Előadó:

Betegh Sándor (vezérigazgató, Danubius Hotels)

 

 

16.35-17.00

Kávészünet

17.00-18.30

Megoldási javaslatok

Moderátor:

Potápi Árpád (országgyűlési képviselő, a Külügyi Bizottság tagja)

Előadók:

Kasza József (elnök, Vajdasági Magyarok Szövetsége)
Bauer Edit (parlamenti képviselő, Magyar Koalíció Pártja)
Eckstein-Kovács Péter (szenátor, RMDSZ)
Kovács Miklós (elnök, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség)

 

 

18.30

18.30 A konferencia záróbeszédét Duray Miklós tartja

Veszélyeztetett kisebbségek Európában

Konferencia

 

Budapest, 2002. február 15. (péntek)

Helyszín: Károlyi Palota Kulturális Központ (1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 16.)

Szervezők:

Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány

Society for the Protection of Ethnic and National Minorities in Central Europe (SENCE)

 

Fővédnök: Walter Schwimmer, az Európa Tanács főtitkára

 

Program

8:30-9:00

Regisztráció

9.00

A konferenciát megnyitja Rockenbauer Zoltán (miniszter, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma)

9.15 -10.40

Az európai szervezetek szerepe a nemzeti kisebbségek védelmében

Moderátor:

Surján László (országgyűlési képviselő, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja)

Előadók:

Komlóssy József (a Society for the Protection of Ethnic and National Minorities alelnöke): Sokféleség az egységben – lehetetlenség vagy szükségszerűség?
Bojan Brezigar (az Európai Kis Nyelvek Irodájának igazgatója): A Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának gyakorlati érvényesítése és a nem-kormányzati szervezetek szerepe
Kovács Péter (egyetemi tanár, Miskolci Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem): Az európai kisebbségvédelme új tendenciái

 

 

10:40-11:00

Kávészünet

 

 

11.00 – 12.30

Veszélyeztetett kisebbségi kultúrák: esettanulmányok

Moderátor:

Nagy Gábor Tamás (országgyűlési képviselő, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja)

Előadók:

Tytti Isohookana-Asunmaa (volt finn kulturális miniszter, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja): A veszélyeztetett ural-altáji kisebbségi kultúrák
Petrusán György (tanszékvezető, Szegedi Egyetem Román Tanszék): A veszélyeztetett aromán kultúra
Cselényi László (televíziós filmrendező): MINORITATES MUNDI – egy médiakísérlet tanulságai

 

 

12:30-13:40

Ebédszünet

13.40-14.00

Könyvbemutató – a „Hungarian Csángós in Moldavia” című angol nyelvű kötetet bemutatja Németh Zsolt

 

 

14.00-16.30

A csángó kultúra Romániában

14.00-14.15

A délutáni ülést megnyitja Németh Zsolt (politikai államtitkár, Külügyminisztérium)

14.15-15.00

 

Moderátor:

Christoph Pan (professzor, az Etnikai Csoportok Dél-Tiroli Intézetének igazgatója)

Előadók:

Tytti Isohookana-Asunmaa: A veszélyeztetett moldvai csángó kultúra
Szilágyi N. Sándor (Docens, Babes-Bolyai Egyetem): A moldvai csángó nyelvjárásokról
Tóth István György (a Történettudományi Intézet munkatársa): A moldvai csángó magyarok története az írott források tükrében 
Pozsony Ferenc (elnök, Kriza János Néprajzi Társaság): A csángók jelene és jövője Moldvában

 

 

15:00-15:15

Kávészünet

 

 

15.15-16.30

 

Moderátor:

Smaranda Enache (a Pro Európa Liga társelnöke)

Előadók:

Gabriel Andreescu (Helsinki Bizottság): Jelentés a moldvai csángókról
Szilágyi Zsolt (országgyűlési képviselő, RMDSZ): A moldvai csángók és a romániai magyar érdekképviseleti szervek kapcsolata
Hegyeli Attila (tanár, az MCSMSZ oktatási programjának vezetője): A magyar nyelv oktatása Moldvában
Bartha András (elnök, Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége): Közösségépítés a csángók között

16.30

A konferencia záróbeszédét Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke tartja

Meghívó/Invitation

Sajtóanyag: (a sajtóanyagok címeire kattintva jelenik meg a bővebb leírás, de mellékelem a mappában is)

Hírösszefoglaló – Veszélyeztetett európai kisebbségek (Magyar Nemzet, 2002. feb. 16.)

Röviden – Veszélyeztetett kisebbségek (Magyar Nemzet, 2002. feb. 15.)

I. Vajdasági Nyári Szabadegyetem

Kishegyes, 2002. július 3-7.

 

Szervezők:

Vajdasági Ifjúsági Fórum – Szabadka

Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány – Budapest

Képek: (Képek mellékelve – a Képgalériára kattintva jelennek meg a képek)

Programtervezet

2002. július 4. (csütörtök)

 

1. Kisebbségek és stabilitás

 

2002. július 5. (péntek)

 

2. Határmenti együttműködés, eurorégiók: Vajdaság jövője

2002. július 6. (szombat)

 

3. Posztkommunista átmenetek Kádár és Milosevics után

 

 

Szakmai műhelyek

Közgazdasági műhely

Jogi műhely / Kisebbségjog

Európai Tanulmányok

 

 

Délutáni és esti programok: kirándulás, kulturális programok, sport (röplabda, tenisz, foci)

IV. Szlovákiai Nyári szabadegyetem (2001. augusztus 15-19.)

 

2001. augusztus 15. és 19. között rendeztük meg a IV. Szlovákiai Nyári Szabadegyetemet a szlovákiai Madarászon (Blahová). A Magyar Ifjúsági Közösséggel és az Občiansko – demokratická mládež-zsal (Polgári Demokratikus Ifjúság) közösen megrendezett Szabadegyetem – a többi nyári táborunkhoz hasonlóan – lehetőséget teremtett a közel 300 résztvevőnek az együttgondolkodásra az egymás szomszédságában élő nemzetek közös problémáiról.

A szabadegyetem fő témája a regionális együttműködés volt, amely a térség politikai és gazdasági stabilitásának alapját képezheti, valamint a Visegrádi Együttműködés jelene és jövője. Igyekeztünk a témához kapcsolódóan a régió legújabb gazdasági, politikai és kulturális eseményeit és folyamatait felvázolni, ehhez politikusokat és szakembereket meghívni. Néha nagyon nehéz politikai megoldást találni a térségben létező problémákra, kezdeményezni/fejleszteni kell a határok menti együttműködést. Ez tűnik az egyetlen helyes eszköznek, hogy megelőzzük, illetve megoldjuk a felmerülő feszültségeket – a Visegrádi Együttműködés, amely a legstabilabb közép-európai politikai együttműködés, ezért jött létre. A IV. Szlovákiai Nyári Szabadegyetem célja volt, hogy ismertessük a Visegrádi Négyek politikai mechanizmusát azáltal, hogy a meghívott politikusok részletes előadást tartottak a Visegrádi Országok integrációs folyamatának társadalmi, gazdasági, politikai következményeiről.

A madarászi tábor a „Visegrádi együttműködés: fikció vagy valóság” címet viselte. A tartalmi program augusztus 16-án, szerdán kezdődött. A IV. Szlovákiai Szabadegyetemet Németh Zsolt, a külügyminisztérium politikai államtitkára és Urban Rusnák , az IVF (Visegrádi Alap) főigazgatója nyitották meg. A délelőtti előadásokon aktuális témákat vitattak meg a meghívott előadók. Az eddigi táborok témája főleg a szlovák – magyar viszony volt, az idei tábor kiegészült a másik két visegrádi ország képviselőivel, és a négy ország együttműködési és fejlődési lehetőségeit vizsgálta. Az első nap délelőttjén az „Új kihívások a visegrádi társadalmakban az integráció küszöbén” címet viselte. A témában mindegyik visegrádi ország képviseltette magát, így Németh Zsolt (a Magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára), Rafal Wisnewski (Lengyelország budapesti nagykövete), Miroslav Kusý (politológus, Szlovákia), valamint Bohumil Doležal (politológus, Csehország).

Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Visegrádi együttműködés – közös európai mozgástér” című előadás, ahol három visegrádi ország helyettes államtitkára (Magyarország, Szlovákia), illetve nagykövete (Csehország) fejtette ki véleményét. A pénteki nap jelentős programpontja Milan Ftačnik szlovák oktatási miniszter és Deutsch Tamás magyar ifjúsági és sportminiszter találkozója volt, akik megállapodást írtak alá a két szaktárca együttműködését illetően. Az aláírásra került szerződés elősegíti a két ország közti csereprogramok közös támogatását. Az előadások után az érdeklődőknek lehetőségük volt, hogy személyesen is feltegyék kérdéseiket, vagy elmondják véleményüket a meghívott előadóknak. Az utolsó előadásra szombat délelőtt került sor. Harrach Péter (magyar szociális és családügyi miniszter) és Duray Miklós előadásának témája a közép-európai polgári alternatívák lehetőségét boncolgatta

A szabadegyetem eredeti tervének megfelelően a napi előadásokat esténként kulturális programok követték, ahol is hazai és határon túli magyar együttesek léptek fel. A találkozón délutánonként más kikapcsolódást biztosító programok is szerepeltek, így például a sportprogramok is nagyon sikeresek voltak a táborlakók körében, rendeztek vízilabda versenyt és lehetőség volt a teniszezésre, golfozásra és evezésre is. A komáromi kiránduláson is nagyon sokan vettek részt.

Szabad identitásválasztás

Konferencia

 

2001. november 21-én alapítványunk „Szabad identitásválasztás” címmel konferenciát szervezett a budapesti Károlyi Palotában. Rendezvényünkkel lehetőséget kívántunk teremteni a nemzeti kisebbséget érintő legfrissebb elméleti, jogi, és politikai fejlemények megvitatására, hozzájárulva ez által a különböző álláspontok, vélemények kölcsönös megértésére. Előadóink közt szerepeltek neves külföldi és hazai szakemberek, a konferencia résztvevői között a Budapestre akkreditált nagykövetek, nagykövetségek képviselői, a hazai és nemzetközi sajtó tudósítói, tudományos intézetek és kutatóműhelyek munkatársai.

Társszervezőink voltak: a Határon Túli Magyarok Hivatala és a Károlyi Palota Kulturális Központ.

A konferencia részletes programja és előadói:

9.15

1. kerekasztal-beszélgetés: A nemzeti identitás változásai az ezredfordulón

Előadók:

Martonyi János (külügyminiszter, Magyarország)
Fernand de Varennes (nemzetközi jogász, Ausztrália) 
Smaranda Enache (a Pro Európa Liga társelnöke, Románia)
Brigid Fowler (tudományos munkatárs, Európai Tanulmányok Központja, Nagy-Britannia)

Moderátor:

Oplatka András (újságíró, Neue Züricher Zeitung, Svájc)

10:45

Kávészünet

 

 

11.00

2. kerekasztal-beszélgetés: A státustörvény és a nemzetközi közvélemény

Előadók:

Schöpflin György (Jean Monnet professzor, Londoni Egyetem, Nagy-Britannia)
Miroslav Kusý (a politikai tudományok professzora, Comenius Egyetem, Szlovákia)
Duray Miklós (a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke, Szlovákia)
Eckstein-Kovács Péter (szenátor, RMDSZ, Románia)
Brenzovics László (a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének alelnöke, Ukrajna)

Moderátor:

Németh Zsolt (politikai államtitkár, Külügyminisztérium, Magyarország)

 

 

13:00

Ebédszünet

 

 

14.15

3. kerekasztal-beszélgetés: Nemzeti kisebbségek támogatásának nemzetközi gyakorlata

Előadók:

Tomasz Bartoszewicz (egyetemi professzor, a miniszterelnök-helyettes főtanácsadója, Lengyelország)
Korhecz Tamás (a vajdasági kisebbségi ügyek titkára, Jugoszlávia)
Gál Kinga (a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnök-helyettese, Magyarország)

Moderátor:

Lőrincz Csaba (helyettes államtitkár, Külügyminisztérium, Magyarország)

 

 

15:45

Kávészünet

 

 

16:00

4. kerekasztal-beszélgetés: A státustörvény és a határon túli roma társadalom

Előadók:

Henry Scicluna (az Európa Tanács migrációs és roma ügyekért felelős főosztályvezetője, Strasbourg, Franciaország)
Pecze Zoltán (az Emberi és Kisebbségjogi Főosztály vezetője, Külügyminisztérium, Magyarország)

Moderátor:

Báthory János (a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke, Magyarország)

Sajtóanyag:

Gui Angéla: Készül a válasz a román felvetésekre (Magyar Nemzet, 2001. nov. 22)

Gui Angéla: Bukarestnek váltania kellene (Magyar Nemzet, 2001. nov. 23)

Gui Angéla: Előremutató a kedvezménytörvény (Magyar Nemzet, 2001. nov 26)

Duray Miklós: Egy törvény vesszőfutása (Magyar Nemzet, 2001. dec. 1)

George Schöpflin: The Hungarian Status Law: political, cultural and sociological contexts