Tárnok Balázs 31 éves, 1990. december 2-án született a felvidéki Komáromban. Középiskolai tanulmányait a Selye János Gimnáziumban végezte Komáromban, majd 2015-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karon szerezett jogász diplomát. A 2012/13-as tanévben Erasmus ösztöndíjas hallgatóként egy évet töltött Hollandiában a Radboud Egyetemen. 2015-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, 2020-ban szerzett doktori fokozatot. Doktori kutatási témája az európai polgári kezdeményezés, mint a nemzeti kisebbségek jog- és érdekérvényesítési eszköze. Doktori értekezésének átdolgozott változata jelenleg megjelenés alatt van a Ludovika Egyetemi Kiadónál.

Az elmúlt évek során több neves intézményben szerezett szakmai tapasztalatot. Dolgozott a Kisebbségi Jogvédő Intézetben, a Rákóczi Szövetségnél, és az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában. 2016-tól jogi tanácsadó a Dr. Sobor Ügyvédi Irodában, ahol a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésének jogi képviseletét segítette. 2017-től a Rákóczi Szövetség jogi szakértője, feladata a Minority SafePack polgári kezdeményezés magyarországi aláírásgyűjtési kampányának koordinálása volt. 2018-tól a Miniszterelnökség Európai Uniós Kapcsolatokért felelős Államtitkárság munkatársa volt.
2019 júliusától a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos segédmunkatársa, később tudományos munkatársa, 2022 júniusától pedig a megbízott intézetvezetője. 2022 májusától a Károli Gáspár Református Egyetemen működő Károli Interdiszciplináris Akadémia nemzeti kisebbségekkel foglalkozó műhelyének műhelyvezető-helyettese.

Az elmúlt években számos magyar és angol nyelvű publikációja és véleménycikke jelent meg hazai és külföldi lapokban és médiafelületeken. 2021-ben a Hungary Foundation ösztöndíjas vendégkutatójaként egy évet töltött az amerikai Notre Dame Egyetemen. Kutatási témája az amerikai kisebbségi és emberi jogi érdekérvényesítés volt, különös tekintettel a határon túli magyarokat ért jogsérelmek bemutatására. A kárpátaljai magyarokat ért jogfosztásokról, az európai uniós kisebbségvédelem hiányáról, illetve a Benes-dekrétumok máig történő alkalmazásáról több közleménye jelent meg olyan lapokban, mint a Foreign Policy, a The National Interest, a Newsweek vagy a The Washington Times.

A díjátadó időpontja és helye: 2022. június 16., 18.00, Budapest, Bálna Rendezvényközpont

A díjátadón készült videófelvétel:

Sajtóanyagok:

ma7.sk: Tárnok Balázs a kisebbségi jogvédelemről: Türelmesnek kell lenni és szakmailag megalapozottnak

Felvidék.ma: Tárnok Balázs Lőrincz Csaba Díjban részesült

Demokrata: Tárnok Balázs kapta idén a Lőrincz Csaba Díjat

ZAOL: Varga Judit: a nemzet határtalan

Fotók:

Készítette: Buza Virág