Orosz Ildikó 1960-ban született, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke.
1983-ban az Ungvári Állami Egyetemen szerzett matematika tanári diplomát. Tanulmányai alatt a Nagydobronyi Középiskolában dolgozott napközis nevelőként, tanítóként, majd 1982-től matematikatanárként.
1985-ben kinevezték az iskola oktatásáért felelős igazgatóhelyettesévé. 1990-ben a Nagydobronyi Középiskola tanári, szülői és tanulói testületéből álló konferenciája megválasztott igazgatónak. 1995-ig látta el az igazgatói teendőket az adott intézményben.
1995-ben felvételt nyert a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Neveléstudományi Tanszékének „A nevelés és művelődés társadalmi összefüggései ” című doktori iskolájába, ahol 2001-ben kapta meg PhD fokozatot. 1996-tól a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola (2003-tól II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szervezője, tanára. 2000-től a Főiskola elnöke.
A díjátadó helye és időpontja: 2010. június 18.; Budapest, Hotel Boscolo New York Palace
A díjazás indoklása
„Dr. Orosz Ildikónak, a kárpátaljai magyar köz- és felsőoktatás érdekében, a magyar oktatási intézményrendszer fenntartásában kifejtett tevékenységéért, tudományos munkásságáért.”