A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány ebben az évben a kárpátaljai Felsőszinevéren rendezte meg a IX. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemet 2001. július 4. és 8. között. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) közösen megrendezett szabadegyetem - az alapgondolatához híven - lehetőséget teremtett a közel 100 résztvevőnek az együttgondolkodásra az egymás szomszédságában élő nemzetek közös problémáiról. Ezen belül is az Ukrajna területén élő magyarság helyzetéről és lehetőségeiről.

 

A szabadegyetemet Kovács Miklós a KMKSZ elnöke nyitotta meg. Az első nap délelőttjén az Ukrajna a közigazgatás reformja előtt címmel tartott előadást Kovács Miklós, valamint Gulácsy Géza (KMKSZ alelnök), melynek során a KMKSZ helytállásának fontosságát hangsúlyozták. Délután Németh Zsolt a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára és Brenzovics László a KMKSZ alelnöke beszélgetett a Magyarországon frissen elfogadott státustörvényről, hogy milyen előnyöket és lehetőségeket rejt magában a Kárpátalján élő magyarok számára. A Szabadegyetem többi előadására sikerült impozáns előadókat is meghívni, így például Varga Mihály pénzügyminiszter urat, valamint Deutsch Tamás ifjúsági és sportminisztert. Varga Mihály, Szakács Zoltán ungvári főkonzullal és Milován Sándorral, a KMKSZ alelnökével a kárpátaljai támogatásokról tartott előadást és válaszolt a kérdésekre, Deutsch Tamás pedig a kárpátaljai ifjúsági szervezetek vezetőivel beszélgetett az együttműködési lehetőségekről. A szabadegyetem témái között szerepelt még az oktatás és annak támogatása, melyről Orosz Ildikó a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke Soós Kálmán a Beregszászi Főiskola rektora, valamint Csete Örs az Apáczai Közalapítvány igazgatója tartott előadást.

Az esti kulturális programokkal is igyekeztünk színesíteni és gazdagítani a szabadegyetem programját: Kiss Ferenc és Szabó Zoltán kárpátaljai származású zenészek adtak hangulatos népzenei koncertet. A festői környezetben tett gyalogtúrák és kirándulások valamennyi résztvevő számára aktív kikapcsolódást jelentettek.

Képek

Vissza