XIV. Csángó Bál

A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvahon Csángó Kulturális Egyesület 2010. február 6-án (szombaton) tizennegyedik alkalommal rendezi meg a "Csángó Bált" a budapesti Petőfi Csarnokban. A XIV. Csángó Bál fővédnöke Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke.

Tervezett program
2010. február 6.

A szervezők a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez. A rendezvény alapvető célja, a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régies és páratlanul gazdag népművészetének és hagyományainak bemutatása a hazai és a nemzetközi közönség számára. Fesztiválunkkal szeretnénk alkalmat teremteni arra, hogy a közép- és kora újkori magyar és európai kultúra számos elemét máig megőrző csángó magyarok bemutathassák viseleteiket, szokásaikat, zenéjüket és táncaikat egy színpadi műsor keretében. A műsort követő, hajnalig tartó táncház pedig alkalmat teremt, hogy a nézőközönség is tevékeny részesévé válhasson e hagyományoknak. A programnak ebben a részében moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítségével tanulhatják meg az érdeklődők a csángó táncokat, énekeket. Emellett bemutatjuk Petrás Mária keramikus alkotásait.

Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen. Ülőjegy: 2500 Ft, állójegy: 1500 Ft, gyermek táncház (felnőtt kísérőknek): 200 Ft, Támogatói jegy: 7000 Ft

Plakát

Részletes program


Linkek:Csángó Bál 2009, Csángó Bál 2008, Csángó Bál 2007, Csángó Bál 2006, Csángó Bál 2005, Csángó Bál 2004, Csángó Bál 2003, Csángó Bál 2002, www.csango.hu, www.kor-hatar.hu

SAJTÓANYAGOK:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=257957
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=14656
http://zipp.hu/belfold/2010/02/05/csango_bal_szombaton
http://www.cons.hu/index.php?menu=hirek&id=646
http://hetivalasz.hu/itthon/csango-bal-erdelyi-zsuzsanna-vilaghiru-lett-a-magyar-felfedezes-26988/
http://est.hu/cikk/76327
http://vilagegyetem.ning.com/events/xiv-csango-bal-eloben-az
http://www.magyarnemzet.hu/portal/691794?searchtext=s%C3%B3lyom
http://pustiana.ro/index.php?page=pu_csbal&hl=hun
http://www.erdely.ma/hatranyban.php?id=64571
http://www.folkradio.hu/
http://www.youtube.com/watch?v=SeUn2TqmUcQ
http://hetivalasz.hu/itthon/csango-sztori-csoda-tortent-nagyberenyben-27061/?cikk_ertekel=1&ertekeles=3
http://picasaweb.google.com/mobima1/XIVCsangoBal#
http://www.mno.hu/portal/693360
http://video.nagyitas.hu/category/tudós%C3%ADtás/1
http://www.nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=420&tema_id=55
http://www.magyarhirlap.hu/kultura/a_kultura_orzeseert_.html
http://www.magyarhirlap.hu/kultura/petras_maria_muveszete_a_csango_lelek_lenyomatat_orzi.html
http://www.magyarhirlap.hu/kultura/a_csango_idocsapda.html