XVIII. Csángó Bál

Menyekező

 

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség 2014. február 15-én (szombaton) tizennyolcadik alkalommal rendezi meg a „Csángó Bált” a budapesti Petőfi Csarnokban, melynek fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. Az idei Csángó Bál megnyitó beszédét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tartja.

Egyedülálló, különleges élményben lesz része az idei Csángó Bál közönségének. A színpadi műsor 19.00-tól olyan moldvai és gyimesi vendégek közreműködésével tárja a nézők elé a csángók lakodalmas szokásait, akik saját maguk megélt élménye alapján mutatják be a csángó „menyekező” gazdag hagyományát. A közönséget már a bejáratnál vendégváró pálinkával és kaláccsal kínálják és „ujjogtatással”, zenével, tánccal fogadják. A színpadon ezalatt már folyik a menyasszony, vagy, ahogy a csángók mondják, a nyírásza öltöztetése. Sor kerül a menyasszony kikérésére, ízes vőfély-rigmusokat hallhatunk, betekinthetünk egy igazi csángó lakodalomba. A műsorban közreműködnek a lakodalmas hagyományokat jól ismerő gyimesi és moldvai idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek, Kicsi Kóta Károly, Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Stefan, Chiriac Gheorghe, Benke Róbert, Benke Viktor, az Európai Polgári díjas Nyisztor Ilona, a Zerkula Zenekar, zenészek Pusztinából, Klézséből, Lészpedről, Külsőrekecsinből, Somoskáról, Párávából, Gyimesből, Setétpatakáról, Kóstelekről.

Műsorunkban fellép a Kossuth- és Prima Primissima díjas Berecz András, a Prima Primissima díjas Petrás Mária, Dresch Dudás Mihály, a Junior Prima díjas Tintér Gabriella, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Berka Együttes, a Fanfara Complexa, a Tatros Együttes, a Somos Együttes, a Szigony Együttes és a Zurgó Együttes.

A csángó magyarok hagyományos budapesti fesztiválja egész estés – tizenkét óra hosszat tartó -, párhuzamosan futó programokból álló rendezvénysorozat. A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követik.

Fontosnak tartjuk azt is, hogy a hagyományos bemutatóktól eltérően a kortárs művészetek eszközeivel is bemutatásra kerüljenek a csángó magyar kultúra egyes elemei. Kiállításunkon a Prima Primissima díjas Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthetik meg. Fotókiállításunkon Ádám Gyula fotóművész, a csángómagyarok mindennapjait bemutató képeit láthatják.

Könyvbemutatóink 21.00-tól: Iancu Laura József Attila-díjas költő, író Petrás Incze János című könyve, Csoma Gergely szobrász és fotóművész Moldvai repülés című könyve.

A színpadi műsort megelőzően tartjuk a Kőketánc Gyermektáncházat 16.30-18.15 között, amelynek a korábbi években hatalmas sikere volt a kisgyermekes családok körében: gyermekeknek 12 éves korig ingyenes, felnőtt kísérőknek: 300 Ft (abban az esetben, ha kizárólag a gyermek táncházban vesznek részt, egyébként a belépőjegy ide is érvényes).

A műsort követő, hajnalig tartó táncházban pedig a nézőközönség is tevékeny részesévé válhat e kultúrának. A programnak ebben a részében a moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítségével tanulhatják meg az érdeklődők a csángó magyar táncokat. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a hagyományos bemutatók mellett, a kortárs művészetek eszközeivel is bepillantást nyújtsunk a csángó magyar kultúrába. A Csángó Bálon ezért fényképészek, textil- és kerámiaművészek mutatják be a csángó kultúrkörből merített munkáikat

A Csángó Bál szervezői a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez

A rendezvény alapvető célja a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régies és páratlanul gazdag népművészetének és hagyományainak bemutatása a hazai és a nemzetközi közönség számára. Bálunkkal szeretnénk alkalmat teremteni arra, hogy a közép- és kora újkori magyar és európai kultúra számos elemét máig megőrző csángó magyarok bemutathassák viseleteiket, szokásaikat, zenéjüket és táncaikat színpadi produkció keretében.

Jegyek elővételben február 3-tól a helyszínen, naponta 10.00 – 19.00 közt (cím: Petőfi Csarnok, 1146 Budapest, Városliget, Zichy Mihály út 14., telefon: 06-1 848 02 06).

Ülőjegy: 3500 Ft, Állójegy: 2000 Ft, Támogatói jegy: 10.000 Ft.

Bővebb információ: www.csango.hu

Sajtóanyagok:

http://gondola.hu/hirek/159796-Csango_bal_a_hetvegen_-_Nemeth_Zsolt__jojjenek_divatba_a_csangok_.html
http://mno.hu/belfold/nemeth-a-csangokrol-nincs-meg-egy-ilyen-magyar-kozosseg-1210456
http://travelo.hu/kozel/2014/02/13/programajanlo/
http://www.ccenter.ro/main.php?s=4&n=316 http://www.hirado.hu/2014/02/16/megtartottak-a-18-csango-balt-budapesten/?source=hirkereso
http://fesztival.mandiner.hu/cikk/20140216_balog_a_nemzeti_osszetartozas_apolasa_mindannyiunk_feladata
http://www.mon.hu/csango-bal-balog-a-nemzeti-osszetartozas-apolasa-mindannyiunk-feladata/2481840?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+mon%2Forszagos+%28Magyar+Online+Orsz%C3%A1gos%29
http://mno.hu/grund/csango-bal-osszetartozas-es-felszabadult-orom-1211258
http://www.mon.hu/csango-bal-a-hetvegen-programon-a-csangok-lakodalmas-szokasai/2480621?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+mon%2Forszagos+%28Magyar+Online+Orsz%C3%A1gos%29
http://dailynewshungary.com/xviii-budapest-csango-ball-on-this-weekend/
http://www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/a-csango-kozosseg-ajanlotta
http://foter.ro/cikk/20140217_budapesten_mutatkoztak_be_a_moldvai_es_gyimesi_csangok

Videók

https://www.youtube.com/watch?v=tvdivZVWiHI
http://www.hirado.hu/videok/?video=63186
http://www.erdely.ma/magyarorszag.php?id=158361&cim=csango_bal_lesz_budapesten_nemeth_zsolt_jojjenek_divatba_a_csangok_video
https://www.youtube.com/watch?v=xyJBp7tJQXU#t=106
https://www.youtube.com/watch?v=tD6IFmmyXX8

Fotók

http://www.fluidr.com/photos/dm_gyula/
https://www.facebook.com/laboum52/media_set?set=a.672101699519256.1073742072.100001582968593&type=1

Rádiós hanganyag

http://www.mediaklikk.hu/2014/02/17/a-hatarok-nelkul-februar-17-i-adasanak-temai/